Bombajó helyen exkluzív lakás vagy iroda. Ne hagyja ki!

774 Nyomtatás Ajánlás Facebook

BOMBAJÓ HELYEN EXKLUZÍV, 147 M2-ES LAKÁS. NE HAGYJA KI!

IN AN EXCELLENT LOCATION, EXCLUSIVE, 147 M2 APARTMENT OR OFFICE. DON'T MISS OUT ON IT!

(for English please scroll down!)

A Városliget mellett, a Dózsa György úton kínálok megvételre egy 147 m2-es, négy szoba plusz hall kialakítású, igazán exkluzív, gyönyörű polgári saroklakást, mely egy, a múlt század tizes éveinek végén épült, de műszakilag folyamatosan karbantartott és megújított, különlegesen szép szecessziós „bérpalota” első emeletén helyezkedik el.

A lakás a mai formáját és elrendezését két lakás 25 évvel ezelőtti összenyitásának köszönhetően nyerte el. Az alaprajz önmagáért beszél, a lakás az ott látható elrendezésben magában foglal egy egybe nyitott, 18 m2-es hallt, a hallból nyílóan négy szobát (18, 30, 23 és 22 m2-esek), valamint konyhákat, kamrát, előszobákat, két fürdőszobát és egy külön wc-t.

1996-ban A TELJES LAKÁS FELÚJÍTÁSON ESETT ÁT, melynek során a villany- és vízvezetékek, a csatornázás, valamint a burkolatok egy része cserélve lett. Azóta irodaként funkcionál. Ennek megfelelően az ingatlan jó állapotú, csupán esztétikai felújítást igényelhet.

A lakás hangulatos patináját a lépcsőházon (érdemes megnézni a fotókat) és körfolyosón túl a szobák kapcsolt gerébtokos, jól szigetelő ablakai, a legnagyobb, 30 m2-es, nyugati tájolású szoba egyedi, sarokablakos kialakítása, a gyönyörű kétszárnyú, jó állapotú fa ajtók adják, a 3 m-en felüli belmagasság pedig tágas térérzetet biztosít.

A társasház házközponti fűtésű, a lakásban a hőleadók eredeti öntöttvas radiátorok, a melegvizet villanyboilerek szolgáltatják. Mindkét fürdőszoba kádas. A gázdíj havonta 36.000 forint.

A lakásban MINDEN FOGYASZTÁS KÉT-KÉT MÉRŐÓRA SZERINT VAN ELSZÁMOLVA, a lakások egybenyitásakor ezen a tulajdonosok nem változtattak, mely a mostani időkben térül meg igazán.

MINDEN ABLAK REDŐNYÖZÖTT, a szobák és a hall padlója fa parketta. A lakás KLÍMÁVAL ÉS RIASZTÓVAL IS ELLÁTOTT.

Az öt emeletes, egyébként nyolc szintes, LIFTES ÉPÜLET stabil anyagi helyzetű, tartalékkal rendelkezik, műszakilag folyamatosan megújul, a pincében helyet kapott kazán két éve lett cserélve egy korszerű berendezésre, melynek előnyeit a lakók most élvezhetik igazán. A közös költség 31 ezer forint. A lakóközösség jó, a ház tiszta, nyugodt és csendes, a forgalom zaját teljesen kizárja.

A korábban több hírességnek is otthont adó tégla építésű, rendkívül hangulatos ház különlegessége többek között, hogy a homlokzatot domborművek, a lépcsőházat pedig Zsolnay tűzzománc porcelán csempék és szintén égetett Zsolnay porcelán figurális díszítő elemek díszítik.

Parkolni a környező utcákban lehet, a kerületben lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező autó tulajdonosok lakóhelyenként két, lakosonként egy autót bejelenthetnek kedvezményes (az első autóra díjmentes) parkolásra.

A KÖZLEKEDÉS ÉS A KÖRNYÉK ELLÁTOTTSÁGA EGYSZERŰEN RAGYOGÓ. A háztól néhány perces sétatávolságban számtalan megálló van, szintén pár perces sétával elérhető minden, a napi élethez szükséges intézmény és üzlet. A Keleti Pályaudvar gyalog is csak 10 percre van.

Jó szívvel ajánlom ezt a gyönyörű, exkluzív lakást mindazoknak, akik egy patinás, történelmi atmoszférájú házban, jól ellátott környéken, remek közlekedési feltételekkel rendelkező, tágas, világos polgári otthont keresnek.

Ajánlom ugyanakkor irodának is a rendkívül jó lokáció és kiváló infrastruktúra miatt.

Valamint kitűnő választás befektetésnek is: elhelyezkedése folytán könnyen és gyorsan kiadható hosszabb távra is, de a turisták számára is valóságos gyöngyszem lehet.

A lakástól néhány perc sétára található az 1–1,2 km²-es, kb. 6500 fával rendelkező Városliget Európában is egyedülálló kikapcsolódási és kulturális zöldfelületi centrum, ahol most nem csak egy, a Millenniumi idők óta példátlan kulturális intézményfejlesztést valósítanak meg, hanem az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkája is zajlik. A háztól karnyújtásnyira elérhető már többek között a Városligeti Sportcentrum, a Nagyjátszótér vagy Budapest legkomplexebb kutyás élményparkja és egy különleges Rózsakert is, hogy csak néhányat említsünk a Városliget újabb objektumai közül.

Az ingatlan per- és tehermentes, gördülékenyen birtokba adható. Banki hitelre is megvásárolható, melyhez díjmentesen bankfüggetlen tanácsadást és teljes körű ügyintézést, valamint egyedi, kamatkedvezményes konstrukciókat tudunk ajánlani.
Energetikai tanúsítvány elkészítését gyorsan és kedvezményes áron vállaljuk, ezen kívül rendelkezésre állunk ingatlanjogi szolgáltatásokkal is.
Ingatlanügylete előtt kérje díjmentes előzetes ügyvédi tanácsadásunkat!

Bővebb tájékoztatásért és megtekintéshez időpont egyeztetés miatt keressen elérhetőségeimen, a telefont bármikor felveszem, ha mégsem tudom, mindig visszahívom önt és minden levélre válaszolok:

+36 70 63 73 773; parti.aniko@ving.hu
-----

IN AN EXCELLENT LOCATION, EXCLUSIVE, 147 M2 APARTMENT OR OFFICE. DON'T MISS OUT ON IT!

Next to Városliget, on Dózsa György út, I am offering for sale a 147 m2, four-room plus hall, truly exclusive, beautiful bourgeois corner apartment, which was built at the end of the 1990s, but has been technically continuously maintained and renovated, a particularly beautiful art noveau flaIt located on the first floor of the so-called „bérpalota”.

The apartment got its current form and layout thanks to the joining of two apartments 25 years ago. The floor plan speaks for itself, the layout of the apartment shown there includes an open, 18 m2 hall, four rooms opening from the hall (18, 30, 23 and 22 m2), as well as kitchens, pantry, hallways, two bathrooms and a separate toilet.

IN 1996, THE ENTIRE APARTMENT WAS RENOVATED, during which the electricity and water pipes, the sewerage, and some of the coverings were replaced. It has been functioning as an office since then. Accordingly, the property is in good condition and may only require aesthetic renovation.

In addition to the staircase (it's worth looking at the photos) and the corridor, the cozy patina of the apartment is given by the well-insulating windows of the rooms, the unique corner window design of the largest, 30 m2, west-facing room, the beautiful double-winged wooden doors in good condition, and the ceiling height of more than 3 m provides a feeling of spaciousness.

The condominium has central heating, the heat emitters in the apartment are original cast iron radiators, and the hot water is provided by electric boilers. Both bathrooms have bathtubs. The gas fee is HUF 36,000 per month.

ALL CONSUMPTION IS MEASURED BY THE TWO METERS PER APARTMENT, the owners did not change this when the apartments were opened together, which really pays off in these days.

ALL WINDOWS ARE SHUTTERED, the rooms and the hall have wooden parquet floors. The apartment is also equipped with air conditioning and an alarm.

The five-storey, otherwise eight-storey, ELEVATOR BUILDING is in a stable financial position, has reserves, is constantly renewed technically, the boiler located in the basement was replaced two years ago with a modern equipment, the advantages of which the residents can now really enjoy. The common cost is HUF 31,000. The residential community is good, the house is clean, calm and quiet, traffic noise is completely closed off.

The special feature of the brick-built, extremely cozy house, which used to house several celebrities, is that the facade is decorated with reliefs, and the staircase is decorated with Zsolnay fire-enamel porcelain tiles and also fired Zsolnay porcelain figurative decorative elements.

You can park in the surrounding streets, two cars per residence and one car per resident can be registered for free parking in the district.

TRANSPORTATION AND AMENITIES IN THE AREA ARE SIMPLY BRILLIANT. There are countless bus stops within a few minutes' walking distance of the house, and all institutions and shops necessary for daily life can also be reached within a few minutes' walk. Keleti Pályaudvar is only 10 minutes away on foot.

I wholeheartedly recommend this beautiful, exclusive apartment to all those who are looking for a spacious, bright bourgeois home in a house with a patina, historical atmosphere, in a well-served neighborhood, with excellent transport conditions.

At the same time, I recommend it as an office because of the extremely good location and excellent infrastructure.

It is also an excellent choice for investment: due to its location, it can be easily and quickly rented out for longer periods, but it can also be a real gem for tourists.

The apartment is a 3-minute walk from the 1-1.2 km² Városliget with 6,500 trees which is a unique recreational and cultural green space center in Europe, where not only an unprecedented since the Millennium cultural institution development is in progress, but also the largest-scale park and landscape architectural work in the country's history. Within easy reach of the house you can reach, among others, the Városliget Sports Center, the Playground or the most complex dog adventure park in Budapest and a special Rose Garden, to name just a few of the newer objects in the Városliget.

The property is free of litigation and encumbrances and can be handed over smoothly. It can also be purchased on a bank loan, for which we can offer free bank-independent advice and full-scale administration, as well as individual, discounted schemes.
We undertake the preparation of an energy certificate quickly and at a discounted price, and we are also available with real estate law services.
Ask for our free prior legal advice before your real estate transaction!

For more information and to schedule a visit, please reach out to me through my contacts, I am accessible anytime, if I can’t pick up the phone, I'll always call you back and answer all mail.

+36 70 63 73 773; parti.aniko@ving.hu

Parti Anikó

Parti Anikó

Ingatlanértékesítő
Budapest
+36 (70) 637 3773
Észrevétel a hirdetéssel kapcsolatban
Ingatlanozz a VING csapatában
Most díjmentes profilt adunk
További információk és jelentkezés >>