Deák tér mellett 49 m2-es remek lakás kiadó

104 Nyomtatás Ajánlás Facebook

BUDAPEST BELVÁROSÁNAK SZÍVÉBEN LAKNI VÁGYÓK FIGYELEM!
KIADÓ A DEÁK TÉRTŐL 2 PERCRE EGY GALÉRIÁZOTT, FELÚJÍTOTT, BÚTOROZATLAN, 49 M2-ES LAKÁS

(Scroll down for English)

A lakás elhelyezkedésének és adottságainak köszönhetően remek lehetőség egyetemistáknak, vagy otthoni munkát végzőknek, fiatal pároknak, esetleg stúdió kialakítását tervező művészeknek, sőt kisebb családoknak is.

A LAKÁS
A lakás a 2. emeleten van, az alaprajzon látható elrendezésben 26 m2-es galériázott szoba, 10 m2-es konyha, valamint fürdőszoba, előtér és kamra található ebben a szép, egyedi hangulatú, jó elosztású lakásban. Valamennyi helyiség az előszobából nyílik.
A lakás felújítása most fejeződik be, frissen és illatosan várja új lakóit.
A nagy belmagasságnak köszönhetően tágas térérzet jellemző, a galérián és a galéria alatt is 190 cm-es a belmagasság.
A délnyugati fekvésnek és a nagy, dupla hőszigetelő üvegezésű ablakoknak hála a lakás benapozott, világos. Az ablakok a ház belső udvarára néznek.
A konyhában sok férőhelyes szekrény, valamint a konyhából nyíló kamra is segíti a lakásban lakókat a tárolásban.
A fürdőszoba teljes felújításon esett át, minden vadonatúj.
A fűtés konvektoros, a melegvízről villanyboiler gondoskodik, a szobában légkondicionáló van.

A HÁZ
A 4 emeletes polgári társasház liftes, az Andrássy úttal párhuzamos Paulay Ede utcában található. Az épület őrzi a múlt század fordulójának történelmi stílusát és hangulatát, ugyanakkor folyamatos karbantartáson és megújuláson esik át.
A társasház műszakilag és pénzügyileg is rendezett, a közös képviselet segítőkész, a lakóközösség jó.
A ház közelében több parkolóház is van.

LOKÁCIÓ
A lakás közvetlen környéke Budapest egyik legizgalmasabb része, a házból kilépve rövid sétával elérhetőek a város legimpozánsabb helyei.
Szintén pár perces sétával elérhető minden, a napi élethez szükséges intézmény és üzlet is.
A Deák tér közvetlen közelségének köszönhetően a környék közlekedése és infrastruktúrája rendkívül kiváló. Pár perc sétatávolságra található az 1-es, 2-es, 3-as metró, valamint számtalan busz- és villamosjárat megállója.

KÖLTSÉGEK
A bérleti díj havonta 200 ezer forint, a rezsi mérőórák alapján fizetendő. A közös költség 19 ezer forint.
Két havi kaució és közjegyző előtt tett nyilatkozat ellenében a lakás beköltözhető, a felújítás után ön lehet az első lakója.


A lakást jó szívvel ajánlom mindazoknak, akiknek fontos a nyüzsgő belváros közelsége és egy történelmi hangulatú házban, jól ellátott környéken, remek közlekedési feltételekkel rendelkező lakást keresnek!


Bővebb tájékoztatásért és megtekintéshez időpont egyeztetés miatt keressen elérhetőségeimen, a telefont bármikor felveszem, ha mégsem tudom, mindig visszahívom önt és minden levélre válaszolok:

+36 70 63 73 773; parti.aniko@ving.hu

---

---
Next to Deák tér, a 49 m2 great apartment is available for rent

THOSE WHO WANT TO LIVE IN THE HEART OF BUDAPEST DOWNTOWN, ATTENTION!
A GALLERYED, RENOVATED, UNFURNISHED, 49 M2 APARTMENT FOR RENT 2 MINUTES FROM DEÁK TÉR

Thanks to the location and facilities of the apartment, it is a great opportunity for university students or those who work from home, young couples, or even artists planning to design a studio, and even smaller families.

THE FLAT
The apartment is on the 2nd floor, in the layout shown on the floor plan there is a 26 m2 galleryed room, a 10 m2 kitchen, as well as a bathroom, hallway and pantry in this beautiful, unique atmosphere, well-distributed apartment. All premises open from the hall.
The renovation of the apartment is now being completed, waiting for its new residents fresh and fragrant.
Thanks to the high ceiling height, there is a spacious feeling of space, the ceiling height in the gallery and below the gallery is 190 cm.
Thanks to the south-west location and the large double-glazed windows, the apartment is sunny and bright. The windows face the inner courtyard of the house.
There are high capacity cupboards in the kitchen, as well as a pantry opening from the kitchen to help the residents of the apartment with storage.
The bathroom has been completely renovated, everything is brand new.
The heating is by convectors, the hot water is provided by an electric boiler, and the room has air conditioning.

THE HOUSE
The 4-storey civilian condominium is located in Paulay Ede Street, parallel to Andrássy Avenue, with an elevator. The building preserves the historic style and atmosphere of the turn of the last century, while undergoing constant maintenance and renewal.
The condominium is technically and financially arranged, the community representation is helpful, the residential community is good.
There are several parking garages near the house.

LOCATION
The immediate surroundings of the apartment are one of the most exciting parts of Budapest, leaving the house you can reach the most impressive places of the city within a short walk.
All the institutions and shops you need for everyday life are also within walking distance.
Due to the immediate vicinity of Deák tér, the transport and infrastructure of the area is excellent. Metro stops 1, 2 and 3, as well as numerous bus and tram stops, are a few minutes walk away.

EXPENDITURES
The rent is HUF 200,000 per month, the overhead is based on meters. The common cost is 19 thousand forints.
In exchange for a two-month deposit and a statement made in front of a notary public, the apartment can be moved in, after the renovation you can be the first resident.

I recommend the apartment with a good heart to all those who care about the closeness of the bustling city center and are looking for an apartment with excellent traffic conditions in a well-equipped neighborhood in a historic house!

For more information and to schedule a visit, please reach out to me throught my contacts, I am accessible anytime, if I can’t pick up the phone, I'll always call you back and answer all mail.

+36 70 63 73 773; parti.aniko@ving.hu

Parti Anikó

Parti Anikó

Ingatlanértékesítő
Budapest
+36 (70) 637 3773
Üzenet küldése
Észrevétel a hirdetéssel kapcsolatban

Az ingatlan biztonságos, vírusmentes megtekintése érdekében ingatlanértékesítő kollégáink és az ingatlan tulajdonosok, minden alapvető intézkedést megtesznek.