Eladó teljesen felújított családi ház Rábapatonán

940 Nyomtatás Ajánlás Facebook

Eladó felújított családi ház Rábapatonán!

Rábapatona Győrtől 16 kilométerre fekszik Sopron irányában. Északon a Rábca, délen a Rába folyó határolja. Megközelíthető a 85-ös főútról letérve, a 83-as főúton, Koroncón, a Marcal-, majd a Rába-hídon keresztül. Vasútállomása a község központjától 3,5 kilométerre van.
Terület 39,74 km², kb. 2600 főt számlál a jelenlegi lakossága.
A település rohamos léptekben fejlődik, az összes út aszfaltozott, fő útja jelenleg teljes burkolatcsere alatt áll.
Bölcsődével, óvodával és 8 osztályos általános iskolával is büszkélkedik. Élelmiszerbolt, posta, pékség is elérhető.
Az M85-ös gyorsforgalmi út megépülésével a közlekedés felgyorsult, akár Győr, akár Sopron irányába pillanatok alatt elérhetjük a nagyvárosokat. A reggeli közlekedés is sokkal rugalmasabb, gyorsabb Győr felé, mint más agglomerációból, akár 15 perc alatt elérhető a belváros.
A ház egy átmenő forgalomtól mentes utcájában áll, két oldalt szomszédokkal, előtte egy régi folyómeder, mögötte szántóföld. Ide valóban csak az jön, aki itt lakik. Ezen a helyen a gyerekekre számos felfedezni való vár, egyiknek sem jut eszébe a szoba fogságában búslakodni, a telefont nyomkodni.
A családi ház 2019-ben kívül-belül, alul-felül megújult. A homlokzat 10 cm-es grafitos hőszigetelő rendszerrel ellátott, a ház időtálló lemeztetőt kapott.
Tovább sorolva a munkálatokat: víz-, csatorna-, villanyvezeték és gáz csövek teljes cseréjén keresztül, az összes nyílászáróin át (műanyag kétrétegű hő és hangszigetelt ablakok, redőnnyel, szúnyoghálóval, bejárati ajtó szintén műanyag, beltéri ajtókkal karöltve cserélve lettek) egészen a burkolatokig minden új. A ház fűtése elektromos kazánnal megoldott, mely éjjeli árammal fűti fel a keringő vizet, melyet hatalmas puffertartály tárol az kinti háztartási helyiségben. A háznak ebben a részében kapott helyet a villanybojler is. Az épület elosztását tekintve egy napsütötte előszobából áll, ahonnan nyílik a tágas konyha étkezővel, két nagy szoba, melyek akár oszthatók is, illetve egy gyönyörű fürdőszoba WC-vel, zuhanyzóval.
A házból kilépve a háztartási helyiség mellett egy kinti tároló is található. Az udvar első része, kb. 500 m2 egy kis kerítéssel leválasztott. A hátsó részt jelenlegi tulajdonosok nem használják, de számos lehetőséget rejt.
Ha olyan házat keres, ami közel van egy nagyvároshoz mégis szereti a falusias környezetet, a kristálytiszta levegőjét, nagy telekre vágyik, nem zsebkendőnyire, mindezt olyan házzal, ahol még festeni sem kell, akkor hívjon!

Akár azonnal birtokba vehető, költözhető.

Ezt látnia kell!
A jelen hirdetésben rögzített, az ingatlannal kapcsolatos adatok, információk az Eladó/Megbízó tájékoztatása alapján kerültek meghatározásra.
Kérdés esetén hívjon: +36203526426

Irodánkban az alábbiakkal tudjuk segíteni a gyors és megbízható ügyintézést:
-bankfüggetlen hitelügyintézés
-energetikai tanúsítvány
-értékbecslés
-ügyvédi szerződések, jogi tanácsadás

Kömőcziné Mezei Henrietta

Kömőcziné Mezei Henrietta

Ingatlanértékesítő
Győr
+36 (20) 352 6426
Észrevétel a hirdetéssel kapcsolatban