Társas-ház a "Paradicsomban"

475 Nyomtatás Ajánlás Facebook

Újvári része a Paradicsom. amely az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan fejlődik és szépül. Ebben a családias környezetben épült társas házat kínálok eladásra.
Az utcáról betérve egy gondozott előkert fogad bennünket, amely az ingatlanba vezet.
Az előszobából a tágas nappaliba léphetünk, amely egy légtérben közösködik az ebédlővel. Az ebédlő mellett a konyhát láthatjuk, majd külön helyiségekben a fürdőszobát, illetve a WC-t.
Az ebédlő szomszédságában található a fából készült lépcső, amely az emeleti részbe vezet bennünket. Itt négy szobát, fürdőszobát, WC-t, illetve egy kis lomkamrát, és ezen helyiségeket összefogó közlekedőt láthatjuk.
A nappaliból a hátsó kertbe juthatunk, ahol egy szépen kialakított kerti tavat csodálhatunk meg, amelyet körbe ölel a zöld pázsit és a színes növények sokasága.
A kert végében épült , a szomszédos utcára nyíló, öt garázsból álló épület. Ebből egy az ingatlanhoz tartozik, amely két autó számára biztosít beállási lehetőséget
A szobák laminált parkettával, illetve padlószőnyeggel borítottak, a többi helyiségekben járólapokat helyeztek el.
Az ingatlanban a téli napokban a meleget, gázkazán biztosítja radiátor hőleadók segítségével. Valamint egy kandalló is beépítésre került.
Az ingatlan nagyságából eredendően alkalmas lehet nagycsaládosoknak, illetve összeköltöző családnak egyaránt.
Az ingatlant, amelyben kisebb felújítás szükséges, ajánlom minden korosztálynak, aki szereti a csendet, a nyugalmat és természetesen a tágas, kényelmes környezetet.

Kedves érdeklődő!
Ha bármilyen kérdése van, vagy szeretné az ingatlant megtekinteni, akkor hívjon bizalommal:

Trungel Edit 06/ 303731760

Trungel Edit

Trungel Edit

Hitelügyintéző, ingatlanértékesítő
Gyula
+36 (30) 373 1760
Trungel Edit

Trungel Edit

Hitelügyintéző, ingatlanértékesítő
Gyula
+36 (30) 373 1760